Ebben a tüntetősdiben az a súlyos, hogy a kivonulók nem a kormány vagy az ellenzék mellett, nem is a programjuk mellett, mégcsak nem is igazán (reálisan nem láthatják értelmét) a kormány vagy az ellenzék ellen, hanem egymás ellen tüntetnek.
A blogokon, a Facebookon és személyesen is szinte mindenki szekértáborokból támadja a másik szekértábort - sokszor nem is veszik a fáradtságot a győzködésre, csak a köpködés megy. Sanda gyanúm, hogy addig érdemi politizálás nem fog folyni ebben az országban, amíg a drága nép meg nem érti, hogy a politikai meggyőződés nem bőrszín. Az ellentétes véleményt nem lehet frontális támadással, hőbörgéssel és fröcsögéssel megváltoztatni, sőt jó esetben csak tüzeli a szintén hőbörgő és fröcsögő ellenfelet.
Ha valaki meg akar győzni arról, hogy amit gondolok a választott politikai álláspontomról nem tényekre épül, nem helyes vagy nem szolgálja az érdekeimet, akkor tegye bátran, de azzal nem ér el semmit, ha gúnyolódik és lenéz. Vajon miből gondolja ez a rengeteg ember, hogy az állam/kormány/ellenzék a hibás, amikor nagy általánosságban minden politika körüli személyes kommunikáció is kicsinyes, alpári módon védi a saját igazát, sőt még nem is védi, csak támadja a másik politikai meggyőződését? Nem, nem, várj. A másik politikai meggyőződésű embereket ad hominem támadja. Mindegyik oldal. Nyilván a politikusok sem immunisak és a szavazók is főleg olyanokra szavaznak mint saját maguk (ha nem ezt tennék, akkor lenéznék a saját hozzáállásukat ugye...). A két részre szakadt ország szindróma semmi más, mint egy nagyra dagadt, népnemzeti kisebbségi komplexus.
Az átlagember azért politizál, mert amit a politika csinál érinti. Ez eddig közhely. Azonban innen a logika lebomlik, mert az emberek letámadják egymást, vagy lepattintják a másik véleményét azzal, hogy csak véded a seggfej Orbánt/Bajnait/Gyurcsányt (etc.), a legjobb esetben elmesélik az illető politikus vagy párt vélt vagy valós (és nagyon nyilvános) hibáit. Ha engem valaki meg akar győzni arról, hogy amit ő gondol igaz, akkor az semmiképpen sem jó taktika, hogy nekiáll személy szerint azokat támadni, akik képviselik amit én gondolok. Célszerűbb, ha azt próbálja elmagyarázni miért jobb amit ő gondol. Ha pedig tényleg abban látja a fő problémát (ez már eleve necces), hogy az én politikai meggyőződésemet képviselő csoport valamiért rosszabb és csak azért választja a másik szekértábort, akkor célszerű az általam nem érzékelt összefüggéseket megvilágítania, azt, hogy miért is rosszabb nekem a jelenlegi meggyőződésem.
Persze, deriválni tanítanak az iskolában, azt is elmagyarázták hogyan keletkezett az Északi-középhegység, csak azt nem, hogyan és mivel érveljek, illetve, hogy mi értelme is van a politikának. Azt vagy megtanulom, vagy nem. Esetleg rosszul tanulom meg és igen kevéssé leszek hatékony ebben. Sajnos Magyarország súlyos demokratikus deficitben szenved, de nem az Orbán-kormány miatt. A polgárai miatt, akik (és tisztelet a kivételnek) nem képesek tisztelni a másik álláspontját, vagy legalább azt, hogy másnak más az álláspontja. Nem érveléssel, meggyőzéssel közelítenek a más politikai gondolkodásúakhoz, nem képesek elfogadni, hogy ez egy szabad ország és a másiknak hajszál pontosan annyi joga van mást gondolni, mint nekik és a választott hatalom valamelyikünk álláspontját inkább fogja képviselni, sőt - ha nagyok a különbségek az álláspontok között - akkor az egyiket egyáltalán nem.
Kettészakadt ország. Szerintem az emberek szakadtak ketté. Egyik részről üldözik a biztonságot amit az irányítás, a saját vélt érdekeiket képviselő hatalom jelent, másik részről rettegnek attól, hogy ezt a biztonságot mások el akarják venni. Ezért teljesen mindegy, hogy melyik álláspont képviselőinél van a hatalom, a többiek teljes halálfélelemben küzdenek a 'szabadságukért', a hatalom visszaszerzéséért, hiszen akkor vannak csak biztonságban amikor a haverok, elvtársak, az általuk definiált 'szabadság' képviselői fogják a kormányrudat. Mivel a retorika évszázadok óta 'us against them' (mi, őellenük), csak az oldalak elnevezése változott (török-magyar, kuruc-labanc, fehér-vörös, kommunista-imperialista, magyar-szovjet, ballib-jobbkonzi), és ahogyan volt királypárti és forradalmár, úgy most is mindkét oldal meg tudja magyarázni miért hazafi azért amit gondol. Nesztek permanens forradalom. Ez egy állandó szabadságharc egy nemlétező konfliktusban...
Egy ilyen mélyen gyökerező, szinte már népszokásnak tekinthető folyamatot nehéz megváltoztatni. Ha a politikai kultúra - egy nem túl elképzelhetetlen demokratikus elköteleződéssel - felvállalná, hogy a PR-ját a meggyőzés folyamata köré építi, ha a blatáns személyeskedést mellőznék (különösen a Parlamentben), ha nyilvános érdemi viták képeznék a politikai tevékenység látható részét és horrible dictu ebben a média is közreműködne, akkor idővel, tudatosan változhatna ez a hozzáállás. Ehhez első körben az kell, hogy legyen olyan politikai erő amely ezt felvállalja és ezt a többi hatalmi erő (és különösen a média) is sajátjának tudná tekinteni (nem pedig a szokásos - kicsinyes módon - kihasználná a visszafogott hangot, hogy mocskolódjon).