A demokráciát nem a kormány veszélyezteti. A kormány és a vele kapcsolatosan megfogalmazott aggályok, kritikák csak a tünetei egy nem igazán működő demokrácia betegségének. Ugyanis a polgárok nem tudnak és nem akarnak különbséget tenni tény és propaganda, meggyőződés és hit között.
Nem akarok én is azon rugózni sokat, hogy most konkrétan százezren, négyszázezren vagy egymillióan voltak békemeneten, tekintve, hogy az ablakom alatt vonult el a tömeg, így egészen jól fel tudtam mérni. Azonban sikerült fennakadnom azon, hogy konkrétan mennyi variáció látott napvilágot és ezek - értelemszerűen - mennyi valóságalappal (nem) bírtak. Logikus elvárás, hogy ha a Belügyminisztérium kiad egy közleményt, az MTI, az Index vagy a szervezők állítanak valamit egy számszerű tényről, akkor valamilyen számítási metódust alkalmaz. Természetesen a becslés is módszer, de ekkor érdemes annak körülményeit és alapját is figyelembe venni. Általában a becslések is pontatlanok, így ilyenkor az ember - ha feltételezzük, hogy tájékoztatni és nem ferdíteni próbál - legalább behatárolja a tól-iget.
Ezzel szemben a hazai és most már külföldi média is körülbelül százezer főt említ. Honnan veszik? Miért nem hiteles a hatósági adat (a kormány adta ki, most biztos, hogy a négyszeresét hazudja?), miért nem hiteles a szervezői adat (persze soknak hangzik, de konkrétan miért nem)? És akkor fordítva: honnan a fenéből szedi a szervező az egymilliós számot? Miként jutott a belügy a négyszázezerhez? Az újságírók a százezerhez? Mert ők már láttak ilyet és ők tudják a tutit?
És ez még csak a kezdet. A blogoszférában repkednek a tippek. És a külföldi média is szó nélkül átvette a 100.000-es számot. A BBC forrásmegjelölés nélkül írta le, hogy a legalább 100.000 fős békemenettel szemben korábban egy 70.000 fős korábbi tüntetés is volt. Most vonatkoztassunk el attól, hogy mekkora szám ez és mennyire nem említette egyetlen híradás sem ezt. A operaházi újévi tüntetés állami média általi bemutatásával szemben a legnagyobb kritika az volt, hogy pár utcával arrébb álltak meg és vették fel az üres Andrássy úton a hátteret. Nem kell hozzá doktorátus, hogy összevethesse az ember: ha a jelenlegi tüntetésen volt olyan pillanat, amikor az Andrássy utat teljes 2300 méteres hosszában a demonstrálók foglalták el tömött sorokban és közben az Operaházi tüntetésen eleve csak az Oktogon és a Bajcsy Zsilinszky út közötti 900 méteres szakasz került lezárásra, amelynek csak egy részét foglalta el a tüntetés (ezért tudtak üres háttérrel felvételt készíteni a Magyar Televízió munkatársai), akkor mennyiben lehetnek ezek a számok reálisak?
De lehetne sorolni a többi hasonló kijelentést is a médiatörvénnyel kapcsolatban. Persze, hatalomhalmozás, túlerő és talán az is. De nem ez az érv. Hanem mindenki azonnal azzal támad amit a hatalom csinálhat. A problémák ellenére nem tiltották be, büntették meg az Indexet, a Népszabadságot, a Klub Rádió sem a médiatörvény alapján szűnt meg.
Ott van a felsőoktatási reform is. Eddig minden egyes kormány - kivétel nélkül - megpróbálta megnyirbálni az egyetemi autonómia jogcímén gyakorlatilag állam az államban működő felsőoktatást. Az sem nagy titok, hogy az elmúlt évtizedben a felsőoktatásból évente ezernyi új diplomás került ki olyan végzettséggel amire nincs és nem is lesz szükség. A diploma lett az új érettségi. Különösen igaz ez a bölcsész és tanár végzettségűekre. Én személy szerint is több próbálkozást megéltem kormányzati létem alatt, amikor ezzel kísérleteztek. Jellemzően azon akadtak fenn ezek a próbálkozások, hogy a kormányzat helyettes-államtitkári pozícióiban szinte kizárólag egyetemi professzorok, (ex-)dékánok, rektorok ültek. Persze az is sokat jelent, hogy a baloldal nem erőltette azt, hogy a politikai döntéseket a kiszolgáló struktúrán akármilyen eszközzel keresztülverje.
Amikor most akadály nélkül átmehetett az átalakítás ami racionalizálja a terület állami finanszírozását, akkor mit látni? A támadás a döntés eredeti célján túl költségcsökkentést is előirányoz. A jelenlegi helyzetben érthetően. Ekkor jön a kritika: jaj, jaj, de amikor én elsős voltam négy éve még nem tudhattam, hogy nem érettségizni kellene mennem, kérem vissza a pénzem. Vajon a mai általános iskolás amikor középiskolát választ eldönti, hogy hülye az egyetemhez ha fizetni kell érte és nem megy, vagy eldönti, hogy nem akar hülye lenni hozzá és megpróbálja: leérettségizik? A másik kifogás, hogy az új diákhitel többe kerül, mint ha az állam kifizeti költségvetésből. Most a folyó fizetési mérlegtől tekintsünk el. Ha a magánember fizet és ehhez kell felvenni támogatott hitelt, akkor a hitelt és kamatait a kedvezményezett fizeti. A kamattámogatás fedezete adókból származik (amit mindenki fizet) és az állam által felvett hitelből (aminek a kamatait és tőkéjét is mindenki fizeti). Ha viszont mindent az állam fizet, akkor a teljes összeget adókból (vagy állami hitelből) kell fizetni és a haszonélvezőnek semmi felelőssége vagy fizetnivalója nincs. Vagyis képezzünk mindenki pénzén embereket, viszont ne kérjük semmit soha vissza. Miért is? Csak azért, hogy majd a mi gyerekünk is ingyen tanulhasson - mondjuk? Én személy szerint úgy gondolom, hogy az oktatás befektetés. Az állam ha befektet a polgáraiba, akkor megtérülésnek is kell lennie, mert az állam végtére mindenki más pénzét költi. Ha pedig valakinek előnye származik belőle, akkor fizessen érte - de legalábbis ne mindenki mással fizettesse meg. A részletekről lehet vitatkozni, de általában nem ez a fő téma, hanem az, hogy az állam pénzét mindenki úgy költi, mintha az külső harmadik személyé lenne, pedig nem az. Az enyém. A tiéd. Mindenkié. Aki mást állít az hazudik.
És ami igazán elgondolkodtatott: ezeket az érveket és aggályokat feldobtam pár ismerősnek, még a szüleimnek is. Mindannyian a politikai spektrum különböző pontjain helyezkednek el, jellemzően nem stabil pártválasztók. A válaszok egyenesen megdöbbentettek. Különböző pontokon szakadt el a cérna náluk, de a végeredmény konzisztensen azonos volt. Meggyőződéssel nyilatkoztak olyan tényszerűségekről, amelyek nem is voltak tények (legalábbis nem tudtak forrást megjelölni és megkapargatva őket észérvekkel védhetetlennek bizonyultak). Amikor pedig kifogytak az érvekből, akkor annyi volt a reakciójuk, hogy de mit lehet tenni, úgy sem fog változni semmi, meg mit izgatom magam így volt ez mindig, esetleg, hogy a másik fél is hazudik, csúsztat, ergó: bágátell.
Régen a történelmet a győztesek írták. Ma, az internet korában azonban a történelem és fikció nem válik el. És Dr. House-nak igaza volt: mindenki hazudik. Ahogyan érdekei kívánják. A súlyos, hogy sokszor nem is tudatosan. Hinni akarnak.
Évek múlva a kereső csak a cikkek tömegét fogja kidobni, ahol két szám szerepel. Ebből az derül majd ki, hogy a két versenyző tüntetés közel azonos létszámú volt, kiderül, hogy igazából a megvezetett, nagyrészt vidéki, külföldi és lefizetett tüntetők kétes eredménye nem jelent semmit, mert ezek nem számítottak és a csendes többségnek ez nem jelentett semmit. Ki fog derülni, hogy amivel a többség egyetért, hogy az EP képviselők és az Európai Bizottság túllépett a hatáskörén és a magyar nép tiszteletet kíván. Ezt nem én mondom, ez derül ki egy Google keresésből külső megfigyelő számára.
Kérdezem, hogy rendben van-e az, hogy míg tízezrek utcára mennek a szólásszabadságért egy kereskedelmi rádió frekvenciapályázatát illetően, addig a tények meghamisításával röhögve lehet kampányolni csak azért mert az aktuális hatalmat támadja? Nem, nem védem a Fideszt. Ők vannak most védekező pozícióban, de volt ez anno fordítva is. Akkor is ugyanez ment.
Mindegy, hogy az ellenzék vagy a kormánypártok vonulnak fel, hogy a - cenzúrázatlan - média, az állampolgárok vagy a hatóság állítja hányan is voltak, mindegy hogy hányan számolgatják mennyibe is kerül a felsőoktatási reform és az új diákhitel, mindebből csak egyetlen dolog hiányzik: a tényszerűség.
Írtam arról, hogy jó lenne érdemi vitákat olvasni, ahol a hozzászólók létező adatok alapján, valós problémákat vetnek fel. Különösen ha nem politikusok vitájáról van szó. Különösen ha ez pl. Indexen jelenik meg. Sajnos a mai online megjelenés és a blog formátum, illetve a pár órás átfutási idő az eseményekre csak azt teszi lehetővé, hogy ami a fejünkben van leírjuk. Nem feltétlenül tudok rendesen utána járni. Ha pedig valaki tudja mit keres, gyorsan kiderítheti, hogy például az ingyenes felsőoktatás Európa kisebbik és főleg keletebbi részére jellemző (145. oldaltól tessék nézni - az ISCED5-ös szint az első diploma megszerzésének szintje), míg a többi országban egyáltalán nem is ismert. Némi kérdezősködéssel kideríthető lenne 2-3 hét alatt az is, hogy konkrétan hány fő állami támogatott és mennyit fizetnek a különböző támogatási és oktatási szinteken, de nyilván erre nincs lehetőség (egységes adatbázis pedig konkrétan erről nincs, mert annyira különböznek a rendszerek).
Elég lenne, ha mindenki rendőrt állítana a saját tolla vagy szája mellé és legalább nem próbálja blatánsan manipulálni a közvéleményt csúsztatásokkal. Nem a szenzációhajhászás a problémám. Nem is a Gyurcsány-féle politikusi fiaskó, ahogyan a változatos váltott párti ígéretcunami sem, mert ezek is csak a társadalmi fekély tünetei. Hanem, hogy az átlagember elfelejti: a másik megvezetése - jó szándékkal, vagy anélkül - ugyanaz a hazugság. Csalás és az csak ahhoz vezet, hogy senki sem fog elhinni semmit. A bizalmatlanság vezetett ide ahol most vagyunk. Persze a politikusok mindig is hazudni fognak. De legalább mindenki más ne tegye. Talán akkor számon kérhetjük a politikusokon ha rajtakapjuk őket.