Megdöbbentő, amikor már a visszafogott, racionális hangok is arra a következtetésre jutnak, hogy Magyarország felejtse el az önrendelkezést és a demokráciát. Ráadásul mindezt a demokrácia nevében...

Mire asszociál az Európai Unió alapelveiről az átlagpolgár: demokrácia, egység, Európa mint a fejlődés és jólét útja, béke és hasonlók. Az EU azonban nem ezért keletkezett. Az EU őse az Európai Közösség célja elsősorban gazdasági együttműködés és a béke megőrzése volt Európában.

A Maastrichti Szerződés ezt kiegészítette, de alapvetően szupranacionális szervezetként üzemel, nem pedig választott, elszámoltatható föderális kormányzatként. A bevezető szerint a cél: "preserve peace and liberty and to lay the foundations of an ever closer union among the peoples of Europe" - béke és szabadság megőrzése és majd egyszer talán egyesülünk is.

Az EU egy gazdasági közösség, amely a kölcsönös gazdasági függésre épül, és csak a költséghatékonyabb finanszírozás és a szabad kereskedelem és munkaerőáramlás gazdaságserkentő volta miatt von be egyre több területet az irányítása alá. Igazi politikai unió nincs (bár 1952-ben is már feldobták). Az európai irányító szervezetek közvetlenül nemzeti ügyekbe nem avatkozhatnak, a nagyon szétosztott hatalmi struktúra, az egyes országok szerteágazó érdekei és kulturális háttere miatt inkább az ENSZ-hez lehet hasonlítani, mint az USÁ-hoz.

Az EU magában hordozza azt, amiért mindenki felugrott a szekérre: a pénzt és egy későbbi igazi unió lehetőségét. Azonban ameddig nincs igazi unió, addig a helyezkedés van csak. Az egyes országok elsősorban gazdasági hatalmuknál fogva nyomást tudnak gyakorolni a többi országra és ezzel az unió működésére is. Nem sokat segít az sem, hogy az EU tényleges végrehajtószervét (~kormányát) - kapaszkodj -, a nemzeti választók által választott parlamentekből kiválasztott kormányok által kijelölt kormányfők által javasolt, és a nemzeti választók által közvetlenül választott európai parlament által megszavazott vezető és az általa kijelölt tagok alkotják. Tegyük félre a nemzeti önérzeteskedést és koncentráljunk csak a demokráciára: nekem, mint választónak képviseli-e az érdekem az EU, mint egész?

Az EU politikája a kezdetektől kezdve szuverén államok közötti egyezmények mentén zajlott. Bár a jelenlegi szituáció sokkal több föderális elemet tartalmaz, de az EU és az EU tagállamok viselkedése továbbra sem tükröz föderális gondolkodást. A jelenlegi helyzetben pontosan az az érdekes, hogy az indoklás szinte már föderális, addig az eljárás egy egész országot és összes állampolgárát érinti (bünteti). A magas euró közvetlenül nem az EU hibája, még csak nem is a kormányé, vagy az ellenzéké - a piac teszi ezt a forinttal. Ami viszont fontos, hogy az EU, IMF, a kormány és az ellenzék szembenállása az, ami miatt a piac leértékelte az országot. Ha az EU/IMF páros diszkrétebben lép fel - bár elképzelhető, hogy nincs hatása -, a jelenlegi krízis esélyesen fel sem merül.

Azonban most a pénz, sőt a pénz ígérete, mitöbb a pénz ígéretének híre (!) is zsarolási alap. Az EU-t befolyásoló nagyhatalmak bele szeretnének szólni a magyar törvényhozásba, mert úgy gondolják rossz példa. Nem, nem érdekel senkit Magyarország nyűge, a devizahitelesek gondjai, még csak az sem, hogy hányan szeretik Viktort és hányan Ferit, ki hazudott és előrehozott választások esetén ki győzne. Az érdekli őket, hogy ne így, mert esetleg a másik szomszéd is megteszi. Nem fognak megoldást keresni, hogy ha nem így csináljuk, akkor hogyan. Erre tartják a nemzeti politikát. Ne értsük félre, nem az EU jogszabályokról van szó. Az érthető, hogy betartatják, bár abban az esetben is fontos, hogy eddig betartatták-e és milyen módon tartatják be: mert sokszor nincs eszközük, vagy nem éltek még soha vele más esetben (vagyis minimum kétséges, hogy fair lenne az alkalmazása). Ha pedig nincs eszközük és ezért nem tudnak elkapni egy vélt (ti. jogvita esetén kérdéses, hogy ki dönthet függetlenül) kihágásért, akkor elkapnak máshogy (lásd még Al Capone).

Akárhonnan nézem, itt nem szabálykövetésre megy ki a játék, hanem elrettentésre, nem közös érdekvédelemre, hanem nemzeti érdekvédelemre. Az EU hiányossága (vagyis, hogy nem ratifikálták elegen az unió alkotmányát és nem kezdték el a munkát egy föderális Európán) miatt nem tisztázottak az erőviszonyok és szabályok sem, így most mindenki a saját érdekeit védi.

Ameddig a törvények nem univerzálisak, addig nehéz őket betartatni. Ha pedig az univerzális törvények hiánya oda vezet, hogy lesznek EU állampolgárok akiknek (pl. ma Magyarország) kompromisszumos megoldásként dobnia kell egy jogszabályt, egy alkotmányt, egy kormányt vagy egy parlamentet, mert 'rosszul választott', akkor annak az az eredménye, hogy ezen választók szempontjából a rendszer nem demokrácia. Nem dönthetnek szabadon. Persze nem gondolom azt, hogy ha holnap egy tömeggyilkost szeretnénk megválasztani elnöknek tömeggyilkolásra, akkor az EU ölbe tett kézzel nézze. Azonban ne is ringassa magát senki abba az illúzióba, hogy bármilyen intervenciónak köze lehet a demokráciához. Ez nem politikai, vagy tartalmi kérdés. Ez formai kérdés.

Az elmúlt hetek eseményei egyre inkább megmutatják Magyarország és az EU hiányosságait is. Nincs elég demokrácia ahhoz, hogy igazi demokrácia lehessen. Magyarországon a felelős választók hiányoznak, akik megkeresik azokat a környezetükben akikben megbíznak és rájuk merik bízni a politikát, helyette szekértáborokat és azok jelöltjeit támogatják, és az EU-ban sok állam választói hiányoznak ahhoz, hogy föderációs köztársaság lehessen és ne pedig az EU nagyhatalmak homokozója.

A konkrét helyzetben két értelmes irány körvonalazódik: kiválni és laza, gazdasági szálakkal kötődni csak az EU-hoz (pl. EFTA/EEA tagként), vagy pedig kőkeményen nekiállni lobbizni a mielőbbi USA jellegű föderációért. Az előbbi kérdéses, hogy kifizetődő-e Magyarország számára, az utóbbi kérdéses kifizetődő az EU nyugati fele számára. Azonban a sodródásból már úgy gondolom nem csak nekem van elegem.

Álljanak itt Margaret Thatcher szavai még 1990-ből, ahol tolmácsolja aggályait az Egyesült Királyság szuverenitásáról az EU-ban: